Van az úgy, hogy az ember van akkora szerencsés, hogy kifogja a halak „Swarovski fülbevalóját”

Gyerekkorom óta nagyon szeretek horgászni. Ez főleg annak köszönhető, hogy effektíve egy tóparton nőttem fel és nem is nagyon volt más választásom, minthogy az akkori utcabeli cimborákkal ott lent üljünk egész nap a lábunkat lóbálva és várjuk, hogy fogunk-e valamit. Én személy szerint mindig nagyon élveztem kivárni, hogy akad-e valami a horogra és főleg azt az izgalmat szerettem nagyon, hogy vajon milyen fajta és méretű hal lesz épp az adott fogás. Eleinte ez tényleg teljesen természetes volt a számomra, szinte az életvitelem alapvető része. Mai fejjel olyan furcsa visszagondolni, hogy mindez milyen régen volt és hogy milyen keveset kellett azon gondolkozni, vajon mivel is fogjuk eltölteni a hétvégéinket ha nyár volt.

Egy kicsit zavaró volt mondjuk az a tény, hogy igen kezdetleges eszközökkel tudtunk csak dolgozni, így a legnagyobb fogásaink sem voltak éppen nagyok. Megesett, hogy csak egy fa darabra erősített damilt és horgot tett ki a teljes szerelékünk, persze a patakparton ülve és horgászva ez is bőven elég tud lenni. Idővel persze jelentkezett az igény valami komolyabbra is, így elkezdtünk átjárogatni már komolyabb szerelést össze dobálva a nagy tóra is, így már komolyabb zsákmányt is remélhettünk. Első körben a nagy újítás a ragadozó halakra való rástartolás volt. Nagyon élveztük, hogy a várható zsákmány valami igazán komoly és ijesztő külsejű, nyálkás lény lesz a víz mélyéből, én legalábbis nagyon élveztem ha különleges külsejű halakat tudtunk kiemelni alkalom adtán. Az egyik ilyen alkalommal még angolnát is fogtunk, ami bizony nem túl gyakori ezen a környéken, szóval igazán a fellegekben éreztük magunkat! Olyan volt, mint kifogni a tó gyöngyét, az ékszerek Swarovski fülbevalóját! Ezek után még nagyobb lelkesedéssel vetettük bele magunkat a hobbink meg- és kiélésébe, bár ehhez hasonlókuriózumra többé már nem akadtunk sajnos. Aztán ahogy múlt az idő úgy lettünk mi is egyre kevésbé ráérősek és odahaza már nem nagyon jártunk el a partra pecázni. Ezt követően a nagypapámmal volt még sokáig bevett rutin, hogyha meglátogattuk mindig kimentünk legalább egy alkalommal a vízpartra. Azt kell, hogy mondjam ezek mindig nagyon kellemes esték voltak. Egyrészt mert az Alföldön kitelepülve horgászni egészen különleges érzés, másrészt pedig megismertünk egy új fogalmat és jelenséget amit éjszakai horgászatnak hívnak. Ezt kimondottan élveztük, hiszen óriási érzés volt már naplemente előtt elrendezni mindent, elkezdeni a beetetést majd az éj leszálltával elkezdeni az érdemi részét a dolognak, hiszen a halak olyankor kezdenek el igazán harapni. Ha jól etettünk be a csúzlival szinte egész éjszakára elegendő munkával láttuk el magunkat, már ami a halak kiemelését illeti. Ez az érzés semmihez sem fogható, amikor már a tiéd a zsákmány és szépen lassan megpillantod a fejlámpád fényében azt. Idővel persze ez is abbamaradt sajnos, hiszen nem tudtunk örökké eljárni nyaranta horgászni.

Mostanra, hogy kissé öregebb lettem megint rászántam magamat, hogy beújítsak egy horgász szettet és elkezdtem újra lejárni meríteni a partra, mert tökéletes kikapcsolódás egy-egy melós nap vagy inkább hét után. Minekutána már nem vidéken lakom kénytelen vagyok ilyenkor már nagyobb utakat megtenni, hogy a helyemre érjek, de még így is simán megéri, hiszen tényleg fantasztikusan kikapcsolja az embert a hétköznapok fárasztó, idegőrlő monotonításából. Nagy örömömre szolgál, hogy jó pár horgász haverom is van már azóta, akikkel együtt tudunk kijárni, így a társaság is garantált, ráadásul így általában elég egy autóval mennünk, tehát páran mindig sörözhetünk is pecázás közben, ami bár új keletű dolog, tekintve, hogy gyerekkoromban nyilván nem dobtam fel a hangulatot ilyesmivel, de nagyon hasznos és kellemes kiegészítés. Talán emiatt van az, hogy az olyan férfiak nagy része, akik foglalkoznak ilyesmivel egy idő után már egyáltalán nem is akarnak hazamenni. Elvégre létezik ennél nagyobb szabadság és örömforrás mint kint ülni a szabadban, szívni magadba a friss, kellemes illatú tavi levegőt és eközben még sörözhetsz is? Na ugye, hogy nincs?

Szóval bár azt hiszem, hogy viszonylag későn tértem vissza ehhez a hobbimhoz, nagyon igyekszem ezt be is pótolni. Ha van rá érkezésem veszek egy-két új felszerelést vagy csak éppen űzöm hajtom valahol a parton, mindkettő kellő kikapcsolódást és élményt nyújt.